Tudom, elsőre ez a név nem túl fantáziadús. Ám nekem ide visszamenni élmény volt. Sok éven át kézilabdásként keveredtem el ide. Rendre kikaptunk. Nem sok dicsőséges élményem van innen. Soltvadkerthez sem volt közel, ám Pesttől még messzebbnek tűnik. Mindenesetre elég messze van ahhoz, hogy egy viszonylag zárt világot alkosson. Miért mondom ezt? Az egyik legszebb magyarországi bálteremben találtam magam úgy, hogy még csak nem is hallottam róla.
Zsuzsi és Viktor érdekesen kezdte nálam. Mindig érdeklődtek egy dátumra, ami aztán mire eldöntötték volna, foglalt volt. Így tavaszról szépen áttolódtunk őszre. Nem tudom, hogy hányszor módosítottak miattam…
Nem mondom, hogy teljesen értettem, de az első beszélgetésünk sokat elárult róluk. Utána gyakorlatilag lefoglalták az általam ajánlott vőfélyt (aki a zenekart ajánlotta) és Gyenes Szilviát. A zárt hódmezővásárhelyi világba szépen belehúztak egy külsős szolgáltatói kört. Nekünk élmény volt együtt dolgozni, szerintem ők is élvezték, hogy teljesen új világot mutatott az esküvőjük.
Nem kell sokat gondolkodnom rajta, mi is az az élmény, amit elmeséljek az esküvőjük kapcsán.
Amikor leértem a készülődésre az örömanya fogadott. Elmesélte, hogy már nagyon vártak. 2 éve hallgatták, hogy egyszer, ha Zsuzsi férjhez megy, én fogom fotózni. Az ilyen pillanatok megmaradnak örökre. Nem lehet elmenni mellette. Náha megdöbbentő, hogy a net mit is rejteget… Hányan lehetnek, akik látatlanul kötődnek? Akik közül aztán néhányan felbukkanva elmesélik ezt.
Ez előtt sem voltak kétségeim, milyen esküvő vár rám. Az örömapa szoros ölelése az aznapi slideshow után szinte keretezte ezt a történetet.
Őszinte, nyílt, érzelmes, vidám esküvő volt ez.
Hiányzik Zsuzsi bájos tájszólása…
Leave a reply