A sümegi fotósfesztiválon az előadás közben Csaba épp Zsófiról mesélt. Vagyis arról, amiben ő a kivétel.
Itthon nincs igazán hagyománya annak, hogy valaki csak úgy csináltasson magáról egy sorozatot. Csak azért mert éppen úgy gondolja, jó lenne.
Zsófi lediplomázott.
Fiatal.
Szép.
Ennél több nem is kell egy portrésorozathoz.
Neki meglesz az az emléke arról, milyen is volt szépsége teljében.
Belecsúszott a szezonba, zűrös volt összehozni. Most válogatva örülök neki igazán, hogy sikerült. Van valami abban, mikor slideshow-ig jut egy anyag. Valahogy ott érik össze. Amikor megnézek egy slideshow-t akkor látom először igazán az anyagot, akkor már nem kell ízeire szednem. Akkor érzem először hogyan is sikerült. Persze az is hozzájárul, hogy a zene is kölcsönhatásba kerül a képekkel és innen már nem csak az én munkám, gondolataim, érzéseim vannak benne.
Ezt a sorozatot nézve pedig talán először egy ici-picit sajnálom, hogy az én életemből ez kimaradt.
Így amit lehet, a másik oldalon pótolok 🙂
2 hozzászólás
Tetszik! Végre egy kivétel, végre valaki aki csak úgy fotóztatja magát!!!
És végre ebben nem volt videó.
Hát ebben nem egyezünk, nekem mostanában gyengém a keverés 🙂 Talán az újdonságkeresés teszi, meg az, ahogyan a szereplők fogadják: örömmel.
De nem kell egyformák legyünk, ettől marad a szakma érdekes 🙂