Veronika és Árpi esküvői napján két kihívás fogadott. Egyik a tisztelendő kérése, mely szerint a templomban kizárólag egy helyben állva fotózhatok. A másik, hogy kb. 20 percet tölthettünk el a kreatív portrék fotózásával. Az elsővel nem sok mindent tudtam kezdeni, cserélgettem az objektíveket, fotóztam fekete fehéret és morogtam magamban. A második pedig talán azért nem volt nagy gond, mert már előző nap eltöltöttünk együtt majd két órát Szentendrén bóklászva. Bár az egy másik ruha, másik történet, de mégis ez az esküvő, ez a szerelem. A kettő egyben teljes anyag.
Most, hogy már több mint egy hónap elteltével válogattam a képeiket, egyvalami nagyon szembeötlő volt. Nem nagyon tudtam elszakadni attól a látványtól, amit a fátyolra ömlő fény adott. Ez gondolom a női vénám, a finomság, a lágyság vonja el minden figyelmemet. Mindig elbizonytalanodom, hogy ez jó-e. Nehezen lépek ki ebből a szemszögből. Bízom benne, hogy aki engem választ, ahhoz is közel állnak ezek a képek és ezt várja tőlem.
Leave a reply