Timi feladat volt számomra.
Rettegett a kamerától. Amikor leült velem beszélgetni az esküvője hetében (külföldön él, az esküvőjüket Varga-Kovács Timi szervezte) udvarias volt. A fotózástól viszont kínban. Győzködtem egy kicsit, a végére pedig már úgy ment el, hogy azt éreztem, talán örül majd, amikor meglát szombaton.
A női énkép egy nagy csoda. Hatalmas terek, mozgás van benne. Végletek, utazások. Sokszor nem tudni, honnan és hova megyünk.
Timivel azt lehetett tudni, hogy messziről indultunk. Egy-egy sorozatnál lehet érezni, milyen típusú képekre van szükségük. Itt leginkább nagyon szép portrékra, lágyságra vágyott Timi. Lars pedig remek partner volt ebben.
Nagy út volt, amit az első pillanatoktól a Critical Mass-os tömegjelenetig bejártunk.
Nem tudom, hogy változott-e maradandóan Timi énképe. Ám ott, egy napra biztos, hogy sikerült vele elhitetnek az igazságot, hogy szép, hogy édes ahogy mosolyog, hogy igen is lehet róla jó képeket csinálni.
A tavalyi év nagy meglepetéseket tartogatott a számára. És a képek voltak a kisebbek. Ma már egy aludni nem igazán szerető angyalka édesanyja. 😀
lábjegyzet:
Ennek a fotózásnak nagyobb lélegzetvételű utóélete volt.
Timiék másfél órás fotózását a Lánchídon fejeztük be.
Amikor megtudtuk, hogy a kerékpáros felvonulással egy időben vagyunk, már szóltam Timinek, megyünk a közepébe.
Az alap szituáció a következő.
Van egy páros, ahol a menyasszonyt végigvezetni az úton, hogy elengedje magát, hogy tömegbe örömmel menjen, úgy, hogy ő a főszereplője feladat volt.
Majd beállítom őket, megmondom hogyan forduljanak, a kollégám derít, 3 gép rajtam, kattingatok ezerrel. Fotósok minden felé, a hónom alatt is.
Nincs ezzel semmi baj, közszereplők vagyunk.
Ám az utóélete annak, ami ez után jött már kérdőjeles.
Az egyik kolléga eljátszotta a nagy facebook trükköt. Keresi a párost aki a képen található, hogy eljusson hozzájuk a kép.
Hogy miért trükkös? Mert látta a 3 gépet rajtam, az én beállításomba, szögembe fenyképezett bele, tehát tudta, hogy a párosnál van egy szinte ugyanilyen kép, illetve annak másik sokféle verziója.
Ráülni a facebook sokszor hamis, kényelemes illúziójára (segítek másokon a megosztással) olyan rekordokat ért el, amelyet soha egyetlen bejegyzésem, képem nem fog.
Hacsak nem megyek el egy kolléga megtervezett (esetleg érdekes) esküvői sorozatának fotózására, kattingatok bele az általa a párossal megteremtett hangulatba, majd teszem fel a netre, hogy keresem azt a párost, aki a képen található, hogy eljusson hozzájuk az a fotó, amelyet egyébként hasonló verzióban már aznap este megkaphatnak, ha kollégám csinál sameday slideshow-t.
Nem vagyok az a fotográfus, aki túlpörgi a másolást, aki vízjelezi a képeit, nehogy lelopják, vagy mit tudom mit csináljanak vele. Olyan ez az egész fotózás, mint a homok, minél jobban szorítom, annál jobban pörög ki a kezemből. Így inkább többnyire csak széttárom a tenyerem és hullanak bele a csodák.
Itt azonban már egy manipulált játék része lettem. Varga-Kovács Timi állt mellém, mert egyszer csak elérte a kép utóélete azt a határt, aminél már elfogyott a türelme. Megírta az internetes oldalaknak, ahol már külön bejegyzésekben foglalkoztak a képpel, hogy ez a helyzet kissé ellentmondásos. Az év legromantikusabb esküvői fotója furcsán született és terjedt.
Hogy ez segít-e bármin?
Kell-e segítsen bármin?
Kell ezzel foglalkozni?
Nem igazán lehet és szinte biztos, hogy nem érdemes.
Inkább csak mint egy furcsa élményt mesélem el…
A legnagyobb tanulsága inkább az, hogy a facebook ‘keresem, osszátok meg’ micsoda hatásos trükk, kár, hogy hiába ismerem a hatásmechanizmusát, nincs hozzá gyomrom, hogy eljátszam.
(A kolléga képe egyébként nagyon jó, a teljes sorozata pedig kiemelkedő a Critical Mass-ról.)
Leave a reply