Idén már másodszor csinálom ezt. Ismét megyek egy családba vissza, ismét egy egykori vőlegényem öccse nősül. És én megint nem vagyok még készen a blogbejegyzésükkel. Én pedig megint szeretnék úgy menni szombaton, hogy elmondhassam, teljesen készen vagyok mindennel.
Ők soha nem várták el tőlem, hogy határidőket, dátumokat tartsak. Annak idéjén annyira siettem, hogy karácsony előtt meglegyen az anyaguk, ők pedig az előtte levő napokban már nem olvastak email-t, így nem is látták a galériameghívójukat. 😉 Ma is ahogy albummegbeszélésen nálunk jártak ismét, mondták, nem kell kapkodnom. Úgyhogy magam miatt készül ez a bejegyzés itt ezen az éjszakán…
Vissza kellene keresnem a levelezésünket. Hogy hány dátumon mentünk végig. Hány évszakot váltottunk. Ott sem voltak azok a kapkodósak, mindig valahogy csúsztunk pár hónapot.
A legvége bájos volt, kaptunk 3 verziót és Gyenes Szilvivel választhattunk. Valahogy olyan jól hangzott nekünk ez az december elseje. Már igazi tél, de még nem a karácsonyi őrület. Mondjuk azzal nem számoltunk, hogy ez a szombat végül munkanap lesz, de ez nekünk akiknek nincs hétvége és hétköznap között különbség eszünkbe sem jutott. 😉
A tavalyi évet egy hasonló párossal nyitottam. Imádta őket a kamera és a vőlegény teljesen belazulva az első pillanattól, a menyasszony pedig ha jól meggondolná, talán nem is szeretne egy képen sem rajta lenni. Hogy miért nem látszik a képeken? Mert ha egy kapcsolat jól működik, a másik fél képes ezen átbillenteni a párját. Andris remek helyszínt talált, ahol a büfé is nyitva volt, így ott kezdtük, onnantól pedig vitt a lendület mindenkit.
Sokszor nagy kérdés az, hogy mennyire rendezünk. Én riportban sosem, ha ránézek mindig az jutna eszemben, hogy ez a kép nem igazi. Kreatívban is párosfüggő, hogy mennyire. Én inkább pörgetem és igen, vannak benne tökéletlen részletek, de a pörgés miatt a valós arcukat, mozdulataikat sikerül megpillantani, megörökíteni.
Ám ebben a sorozatban van egy kép, amit a tökéletesig akartam fényképezni. Nem tudom, hányszor rohantunk be a zöld lámpánál az Andrássy út közepére, pörgette meg Andris Ritát. Arra vágytam, hogy olyan legyen az a kép, hogyha ránézek, ne arra gondoljak, hogyha még egyszer megkérem őket, akkor talán meglett volna az a szög, az a mozdulat, az a kompozíció, amelyre úgy nézhetek, hogy igen, ezt kerestem. Aki szögmérőkkel jár, valószínűleg beleköthet, de én megkaptam, számomra így tökéletes, ma felkerült a falra az irodában. 🙂
Ez az esküvő nagyon szépen zárta számomra a tavalyi szezont. Együtt a lányokkal csinálhattuk, Szilvi virágait szerintem már lehetetlen nem felismerni, ezt a formabontó ruhát Andi tervezte és a szervezésben a másik Andikánk rakosgatta össze a részleteket. Mert Rita egyszer régen leült egy piros ruhában a kanapéra nálunk és mindenkit végighallgatott… 🙂
Erre az esküvőre Toplák Zoli kollégám kísért el, így a sorozatban vannak képeket melyeket ő jegyez, de ennyi idő után már tényleg nem tudom megmondani, melyek is voltak azok. 🙂 A köszönet, azonban pontos azonosítás nélkül is jár értük.
Nagyon sokat keresgéltem a zenét. Kezdek kifogyni ők pedig egyedi ízléssel rendelkeznek. Végül megkapták az egyik kedvencemet. Lehet, hogy nem elég furi, de én szeretem a képeikkel együtt. Szombaton pedig megtudom, hogy ők hogy is állnak vele. 😉
Leave a reply