Heteken, de talán hónapokon át gyötrődtünk mi is lesz ezzel a fotózással. Esik majd? Hideg lesz? Kell esőnap? Ha igen, arra mennyi időnk van? És ez így ment egészen a kitűzött szerdai nap előtti péntekig. Akkor már tudtuk, meleg nem lesz, a tervezett cseresznyés elfagyott. Ám tudtuk, a modelljeink alig várják, vannak fotósok, akik készülnek, így hát vettünk egy mély levegőt, elkezdtük szervezni. Azzal pedig, hogy az energiákat elkezdtük felé fordítani elindult a projekt, olyan örömfotózássá vált, aminek terveztük. Egyik ötlet hozta a másikat, egyik kellék a másikat, egyik szereplő a másikat.
Nagy munka volt, nagy élmény. Igazi csapatjáték volt. 10 modellel, 10 fotóssal, 11 építővel. Amikor elkezdtem összeszámolni, hányan is raktuk össze, hányan jöttek el a kameráink elé én is meglepődtem. Valahogy amikor benne voltunk olyan egyszerűnek tűnt, egyik hozta a másikat. Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy ismét nem az enyém volt a munka nehéz része. Egészen más telefonon beszélni róla, mint egyenként összehordani a kellékeket, helyszínt intézni, hajnalban kötni.
Tudom, hogy sablonos, mint az Oscar átadókon, de most akkor is úgy gondolom, itt helye van.
Ez alkalommal szeretnék köszönetet mondani:
Szilviának, akinek a szíve-lelke-kreativitása nélkül ez a sokadik álom, mely el sem indult volna, nemhogy ilyenné alakuljon. Ibolyának, aki hajnalban ott volt, kötötte a csodákat, épített velünk önzetlenül. Ugyanezt Gábornak, aki gyakorlatilag egész napot végig segítette. Péternek a kitűnő grafikáért, Andinak a vendégkönyvért, cd borítóért. Tündinek és Babinak a csodálatos sütikért (és a videó utolsó mozdulatáért). Andinak a ruhákért és elhozta Adélt modellkedni, majd hagyta, hogy a földre az asztalterítőbe becsavarjuk. Krisztának a fantasztikus videóért, Csabának, akinek TEF-es álmai nélkül nem lett volna kivel megosztanunk.
Nem utolsó sorban az összes modellünknek, fotósunknak, hiszen nélkülük hiába álmodtunk volna, céllal, élettel, tartalommal ők töltötték meg.
Közülük hadd emeljem ki elsőként esküvőseinket Esztit és Lacit. Amit ők hónapokon át tűrtek a kavarodással, az minden tiszteletemet megérdemli. Gyakorlatilag hetente változott a dátuma a fotózásnak, annak, hogy egyáltalán le tudom-e fotózni. Már sokszor komolyan szégyelltem magam, hogy egy páros igen fontos fotózásán ennyit módosítok, nem tudok egy megnyugtató végleges verziót megosztani velük. Ha megnézitek őket talán látszik, milyen bájos, tiszta, elegáns és egyben szelíd páros. Ebből a szelídségükre nagy szükség volt, hogy az utolsó pillanatig kitartsanak mellettem.
Ám ahogy szoktam mondani, néha a legnagyobb káoszból, utolsó pillanatos döntésekből születnek olyan fotózások, melyek tényleg örök emlékekké válnak. Az ő fotózásuk is ilyen lett. Elvileg csak a fák közé terveztük, végül egy olyan világ került köréjük, mely az első megbeszélésen még álomszinten sem szerepelt.
Leave a reply