Nikivel és Balázzsal fordítva csináltuk a dolokat. Lefotóztam őket, átadtam a képeket, aztán megismerkedtünk.
Nincs sok értelme és mégis van.
Sűrű időszakban jelentkeztek be, egy kreatív fotózásra, nem voltak egyedi kéréseik, rámbízták magukat. Amikor a képeiket megkapták, már nyugodtabb időszak volt és ahogyan leültünk beszélgetni rajzolódott ki, hogy milyen érdekes szakaszban van az életük, mekkora kérdések előtt állnak. Mostanra eldöntötték, kint élnek külföldön, beleugrottak az ismeretlenbe.
Érdekes így visszagondolva rájuk, hogy az, ha valakinek az esküvői képein keresztül kerülök az életébe, sokszor olyan gyorsan olyan mélységekig (vagy inkább magasságokig) enged, amire egyébként azt mondanám, hogy hónapok kellenek. Lehet, hogy ez az én igényem a párokkal, hogy engedjenek közel, lehet, hogy ők vannak nyitva előttem jobban, hiszen az érzelmeiket tárják fel. Egy biztos, nekem lételemem, kell a fotókhoz, hogy ott, egészen közel lehessek…
Leave a reply