Melinda&Olivér – messze

Ahhoz képest, hogy nyáron még szabadságon is írtam a blogom, most nagyon elhanyagoltam. 🙁
De nincs már messze, hogy a hatalmas lemaradásom utómunkában kicsit csökkenjen, így vissza fogok térni, ennél sokkal többet írok majd.

Mert írni van miről.
Bár ezt a történetet nem tudom, meg tudom-e fogalmazni jól.
Van egy lány, aki nagyon szeretné, hogy én fotózzam és van egy fiú, akinek ez különösebben nem jelent semmit.
Egy beszélgetés, ahol ezt tisztázzuk.
Nem Melinda és Olivér az első ebben a felállásban nálam. Ám Melinda olyan érzékeny volt, annyira értette, hogy nekem milyen fontos az, hogy azt érezzem, mindketten szívesen látnak az esküvőjükön. Olyan helyes volt, komolyan aggódott azon, hogy mit is gondolok, hogyan fogok elmenni hozzájuk, milyen érzésim vannnak velük kapcsolatban.
Mégsem voltak kétségeim. Melinda szelíd ragaszkodása, Olivér nagyvonalúsága nagyon jó képlet volt. A vőlegénnyel, bár elsőre nem beszéltünk egy nyelvet az esküvői képek súlyát illetően, mégsem aggasztott. Okos férfi, hatalmas szívvel, így szinte vártam azt, hogy majd egy nap ő is érzi azt, amit Melinda, nem csak érti és elfogadja. Hogy így van-e? Nem tudom, de amikor jött a képekért, már úgy gondolom egészen más szinten voltunk, mint az első találkozásunkkor. Egy biztos, mindketten nagyra értékeltük a másikban, hogy ezt a szeretnivaló lányt igyekszik boldoggá tenni.

(Itt le kell írnom egy intermezzot. Fellépve az anyakönyvhöz megkérdezte az anyakönyvezetőt, olvasható aláírást kérnek-e. Ha hallom talán nem történik az meg, hogy életemben először lemaradok egy aláírásról. Most már tudom, ha egy jogásznak nem kell olvasható aláírás, nincs egy másodpercem sem. Rajta a kezem az expo gombon, vannak fények, fokusz rendben és így maradtam el. El sem akartam hinni. Teljesen ki voltam borulva, nem gondoltam, hogy ilyen megtörténhet velem. A szertartás után egyből odamentem a vőlegényhez és megmondtam, ne keresse ezt a képet, mert soha nem készült el. Biztos voltam benne, hogy ez a mozzanat számára nagyon fajsúlyos. Hihetetlen volt, hogy mennyire könnyedén vette. Hálás vagyok neki ezért, mert visszarakott a pályára és így tudtam a következő szertartásra koncentrálni és nem azon gyötrődni, hogy hibáztam.)

Helyszín Kecskemét. Hazai pálya. Ismerős helyek, ismerős vőfély. De szerintem nem nagyon van képem, ami ismétlődött volna. Melinda meghallgatott engem és talált nekem új helyszínt a páros képeikhez. Az égiek meghallgatták az időjárással kapcsolatos kéréseinket és olyan dolgokat rajzoltak az égre, amit én ritkán látok, menyasszonnyal együtt pedig még sosem fényképeztem. Az éjszakai esőt már elnéztem ezért cserébe.

Ez a slideshow pedig nagyon gyors lesz. Nem tudtam tovább lejjebb vinni a képszámot és ez volt a leghosszabb zene, melyet Melinda adott. Mert igen, a zenék az ő különleges ízlését tükrözik. Kaptam 4 csodálatos soha nem hallott számot tőle. Mind bekerült a kedvenceim közé. Egyikük az ő táncuk zenéje volt. Nem ez volt az első remek koreográfia, melyet Tamás (a vőfély) tanított be a párjainak. 2 éve már volt szerencsém egyhez. Ám ez teljesen más volt. Szinte rájuk volt öntve. Olyan megható volt, olyan tiszta. Sokan érzékenyültünk el az utolsó pillanatain, ahogy a vőlegényhez odasétált. A koreográfiás táncokban nehéz egyszerre figyelni azt, mely a következő lépés és megélni a pillanatot. Nekik és általuk nekünk sikerült.

A bejegyzés címe két dologra utal. Messze voltunk az esküvői fotók területén a vőlegénnyel egymástól az első találkozáskor. Ám nem is ez az igazi oka, amiért ezt a címet adtam, hiszen ezt nézni, ahogyan átalakult játék volt. Az igazi ok az az, hogy az esküvőjük szinte egy búcsú volt. Elköltöztek, egy földrésszel arréb vannak már. Remélem megtalálták odakint azokat az értékeket a környezetükben, melyek a kettejük boldogságának otthont ad.