Már megint

a születésnapomról írok.
Egyrészt megint eltelt egy év. (Nem kell megijedni, nem szedem sokadszor össze, mi minden is történt az elmúlt évben. 😉 )
Másrészt megint volt egy nap, ami megállított. Vagyis tettem róla, hogy megálljak.

Megvan a kornak a bája is számomra. Talán egy hajszállal tudatosabb vagyok. 10 évvel ezelőtt még fogalmam sem volt mi akarok lenni, mivel is szeretnék igazán foglalkozni. Csak mélyen kavargó, fel-fel bukkanó érzések voltak. Még hosszú volt a tudatosságig az út. Azt meg tudtam fogalmazni, hogy vágyom arra, hogy amit csinálok, az fontos legyen nekem és az érintettek számára. Hogy közel lehessek emberekhez, hogy kommunikálhassak, hogy lenyomatot hagyhassak rajtuk. Hogy ezt hogyan tehetem, nos arról fogalmam sem volt…

Az elmúlt évek igen hoztak némi tudatosságot, mégha nem is vagyok egy átgondolt, nagyon jól rendszerező, fontos dolgokat kiemelő személy ma sem. Csak vannak epizódok, melyeket már egészen jól megfogalmazva tudok alakítani.

Tavaly év végén, mikor egy édes régi menyasszonyom felhívott, hogy a tesvére születésnapi összejövetelét kellene fotóznom vasárnap, szembesített vele, hogy a szülinapom hétfőre esik. Egyrészt szívet melengető érzés volt, hogy emlékezett rá, hogy a nővérével egy napon születtünk, másrészt így ott volt számomra az információ, hogy hétfő.
Nekem a hétfő nem az a nap, amikor a hét csúcsán lennék. Egy fokkal jobb, mint a vasárnap, de azért csak hétfő. Hiszen körülöttem mindenki belemerül a munkahétbe, iskolába. Nem sok jót szokott egy ilyen nap februárban tartogatni. Úgyhogy mint ahogyan az elmúlt pár évben teszem, futottam egy gyors kört a listámon, mit is szeretnék igazából csinálni a szülinapomon.

Majd csak összeraktam 3 nyitott képletet.

Dórit ezer éve készültem újra fotózni. Úgy, amikor nincs körülöttünk megrendelői hadsereg, nincs násznép. Csak ő és én vagyunk, azt fotózzuk, amihez kedvünk van. Félreértés ne essék, őt bármilyen közegben bármikor szívesen fotózom. De összezárni magunkat egy külön világba mégis más. 🙂 (Nem tudom, hogyan hoztam össze, de 990 képet csináltam 5 óra alatt, amiből első válogatás után 400 feletti képet hagytam meg. Tudom, agyrém, de a nő egyszerűen lélegzetellálítóan szép.)

Adott volt egy kedves barát, Gábor felajánlása, hogy használhatom a lakását egy fotózásra. Egy olyan otthon, melynek párja itthon nem hiszem hogy létezik. Ahol az utolsó részletig minden megálmodva, építve, csodálatos fényekkel, texturákkal, tele melegséggel.

Majd a napot együtt zártuk. Csatlakozott hozzánk a házigazdánk, barátok, férj. Ettünk, ittunk, beszélgettünk. Ahogyan tettük azt Dórival egész nap, folytattuk most már többen.

Mit adott nekem ez a nap?

A fotózás tiszta örömét.
A barátokkal együtt töltött minőségi időt.
Leváltam a netről, telefonról.
Kaptam órákat. Órákat, melyek perceiben benne voltam. Megéltem a pillanatokat.
Ez az én boldogságom. Nem egy összefüggő állapot. Hanem pillanatok, percek, órák. Ezen a szülinapon nagyon sok jutott belőle nekem.

És akkor köszönöm mindenkinek a rengeteg köszöntést. Hiába szedtem le a netről már több mint egy éve a pontos dátumot. Valahogy csak bevésődött pár embernek. Most megyek és válaszolok mindenre és elolvasom azt a 219 üzenetet (nem mind szól csak nekem 😉 ), amit 24 óra alatt kaptam. 😀
Közöttük ott van a legelső levél, melyet reggel kaptam. A keresztlányom cumival a szájában fog egy boldog szülinapot feliratot. Hát ilyen nagy pillanatokkal volt tele a tegnapi napsütéses februári hétfő…