Ez a bejegyzés egy esküvői éjjelén született. Mármint ez a gondolatsor. Annyiszor megfogadtam már, hogy amikor úgy eszembe jut valami megírom egyből. Most talán sikerül is. Így vasárnap hajnalban ugyanabban a hangulatban. Egy csodaszép esküvőből vezettem a szállásra. Az osztrák határhoz közel a kinti rádiót hallgatva. Amikor fáradtabb vagyok, még érzékenyebb, érzelgősebb vagyok. Egy buta kis helyes dal volt, amire úgy reagáltam mint egy terhes kismama a romantikus reklámokra. Mindannyiunk életét végigkísérik ezek a dalok. Amelyekhez érzés, emlékek kapcsolódnak. Van úgy, hogy nincs türelmem egy zenéhez, majd hajnal háromkor az esküvő euforiájában úszva ugyanazon a dalon az egész életemet átpörgetem.
Ez speciel egy nagyon buta kis dal volt. Ám én pillanatok alatt 19 éves lettem. A 19. évem minden érzése teljességében feleveneledett. Van ebben a buta slágerben valami, ami szinte azonos volt az akkori énemmel. Az volt az első év, amikor a kamaszkorból kilábalva már egészen sok jó pillanatom volt. Újra emlékeztem milyen is volt az, mikor azt éreztem, hogy előttem az élet, szeretve vagyok, sikerült a nyelvvizsgám, felvettek az egyetemre, rengeteget edzem, minden hétvégén meccsek. Az hogy energia, azért nem tudtam mit jelent, mert mindig bőven volt. Persze ott volt, hogy a felvételi nem ment egyszerűen, az a szerelem sem volt teljes. Ám a fiatalság könnyedsége, magabiztossága, életigenlése olyan erős volt, melyre nem is gondoltam, hogy így emlékszem még. 😉
Ez a két részlet az akkor nyári énemmel azonos:
„I am the one and only
Nobody I would rather be”
„High hopes and aspirations ideas
Above my station maybe”
Ez meg valahogy az éjszaka érzése volt:
„I’ve been a player in the crowd scene
A flicker on the big screen
My soul embraces
One more in a million faces”
Nehogy bárki megkeresse a zenét, mert ha nem imádta fiatalon, most már nem is fogja. 🙂
Ezt a képet mikor fotóztuk akkor már tudtuk, hogy cheesy. De van az úgy, hogy a cheesy is tetszik nekem. 😉
De a lényeg. Tiana lányunk ma 15 éves lett. Hová tűnt az a rengeteg év az én 19 és az ő 15-je között? Hogyan szaladhattak el a így a hónapok és ez a sok év? Hogy lehet, hogy a lányom az, aki lassan ott lesz, ahova ez a dal engem visz? Az elmúlt egy évben szinte felnőtt. Áron is 18 lesz lassan, ám mivel ő a nagyobb, az valahogy természetes, hogy önállósul, a nagyobb gyerekek dolga, hogy korán felnőnek. Ám amikor a kislányunk is megszűnik kislány lenni, hirtelen kirajzolódik egy életszakasz vége. Nem lehet ezt elérzékenyülés nélkül nézni.
Hát ezért sírja el magát minden örömanya a szülőköszöntéskor…
Bár neki az eső is vidám dolog volt, de valahogy ez az elvileg bármikor megismételhető lett az egyik kedvencem.
A következőt pedig a tanulsága miatt raktam be, én vagyok rajta, de róla szól. Hogy mennyire kezd összefüggésekben látni… Kért, hogy adjam a kamerát, most ő fog fényképezni. Én meg a szokásos módon visszakönyököltem, se haj, se smink, álmos fej. Rámszólt, hogy én mindig kiakadok, mikor ezt mondják nekem, így most ne legyek hisztis. Meg hogy bízzak benne, meg ne fogjam vissza, mert bár nem akar fotós lenni, de azért nem baj, ha tud fotózni. És igaza van, ne prédikáljak, ha a másik oldalon nem viselkedek rendesen. 😀
Boldog szülinapot neked.
Leave a reply