Lilla – és a családi fotózásokról, erről, meg úgy általában is

A hétvége a babás, gyerekes, kismamás, családos képek között telt. Három év anyagiba szaladtam vissza, a teljesség igénye nélkül. Így is túl sok kép lett. De lett! Elkészült a családi galéria válogatása az új honlapra. A válogatás a mumusom. Csinálni kínszenvedés. Ám ha egyszer megvan, olyan jó érzés. Főként ennyi mosolyt, édes, őszinte pillanatot látni. Úgyhogy most aktuálisan családi történet jön. 🙂

Lilla szülei lassan felkerülnek a legtöbbet fotózott alanyaim közé. Az alcíme ennek a bejegyzésnek az, hogy az 5. felvonás. Kezdtük egy emlékezetes eljegyzési fotózással. Ahova a szakadó eső ellenére utánam jöttek Prágába. Aztán jött az esküvői sorozat, nem kevésbé szépséges helyszínen. Majd az utolsó között voltak, akiket klasszikus, lámpás műteremben fotóztam. Ez már a kismama sorozat volt. Annak a slideshownak a végén pedig már Lilla első képei is ott vannak. Így visszatérni hozzájuk már nagyon ismerős volt. Rajtunk volt a tél végi depi, de már nem kellett senkinek ‘viselkedni’. Ott volt Lilla, pörgött ezerrel, elég volt csak nézni, fotózni, beszélgetni.

Kevés ilyen fotózás jut el a blogomig. Valahogy a fotózásban specializálódunk és ennek is lettek nagy mesterei, gyönyörűen megalkotott képekkel. Én csak kattingatok, figyelem őket, követem őket. Nem rendezek, néha kérek ezt-azt. Alapvetően megfigyelő vagyok a családi sorozatokban. Nem ugrálok, hogy nézzem rám, nem vágok vicces fejeket. Nem olyan ez, mint egy páros fotózás, ahol több instrukcióval fotózunk. Itt igyekszem egy képet csinálni a nagyiknak melyen mindenki mosolyog és szembe néz, de egyébként csak azt fotózom, amit látok. Hogy ez elég-e? Kamasz gyerekeim vannak. Már leszoktam arról, hogy megpróbáljak egy gyereket meggyőzni, hogy csinálja ezt vagy azt. Néha megpróbálok kérni ezt-azt, aztán lesz, ami lesz. 🙂
Ám szerencsére vannak akik ilyen sorozatokra vágynak. Ők kerülnek a kamerám elém ebben a témában. Többnyire, régi kedves párosaim, akik már ismerik a képeimet, tudják, hogy mit is várnak ők és mi az amit én adhatok. Persze annak nagyon szoktam örülni, ha hoznak kellékeket, ha érdekes dolgok veszik őket körül, ha olyan dolgokat csinálnak, amit mindenki élvez. Dominak, Szilvinek és Lillának ez jól ment.

Valamit nagyon nem jól csináltam ezen a fotózáson. Kilencszáz képet csináltam. Pont mint egy amatőr. Ez már gyakorlatilag az a kategória, amikor már videózhattam volna és szedegethettem volna azokból ki a képeket. Mikor megláttam a képszámot, azt hittem lefejelem az asztalt. Ha szezonban kell leválogatnom, biztos rosszul leszek. Mivel Lilla iszonyatosan sokat szaladgált, így szerencsére egy csomó homályos lett. Miért szerencsére? Mert így is 189 képet hagytam meg utómunkára. Egy egy órás sorozatból nem egy ésszerű szám. Kellene már nekem egy racionális, szigorú én, amelyik nem kötődik a képeihez és észreveszi a báj mögött a hibákat is. 🙂
Amíg pedig azzal az én énemmel nem ismerkedek meg, marad az utómunka halom.