Sosem gondoltam volna, hogy Budapesten lesz az utóbbi évek (de leginkább életem) legjobb sátras lakodalma. Irén és Balázs 3 napon át ünnepeltek, ahogy az egy igazi falusi lakodalomhoz illik.
Mi hagyományosan a szombaton csatlakoztunk be. Az a nap is hozzájuk illően már délben kezdődött a várban, majd folytattuk helyszínről-helyszínre. Jó kis változatos anyag kerekedett belőle. Érdekes velük kapcsolatban, hogy a képek válogatásánál szinte teljesen összevágott az ízlésünk, elsősorban a rendhagyó képeket választották az albumukba. Ilyenkor nem aggódom egy pillanatra sem, hogy biztosak benne, hogy jól döntöttek, mikor engem választottak fotósuknak.
A lagziról még el kell meséljem, hogy a lányos háznál az udvaron verték fel a sátrat. Vágtak fát, bontottak kerítést, még a szomszédos utcára is ‘kilógott’ a násznép. Barátok főztek, szolgáltak fel, ismerős volt a vőfély. Igazi lakodalom volt, annak is a javából való…
Leave a reply