Tavaly már jártam Bicskén a gyermekotthonban. Meg is írtam.
Vannak dolgok, melyek nem változtak.
Zita hozzáállása, rengeteg energiája, melyet abba, hogy ez a délután minél örömmel telibb legyen, fektetett. Mindannyian tudjuk, nagy a szükség, évről évre nagyobb. A válság egyre több nehézséget, feszültséget, hiányt szül. Így ötödszörre sokkal nehezebb volt összeszedni az ajándékokat. Bizonytalanabb mindenki élete, valahogy kevesebb az energiánk másokra figyelni. Ezek a gyerekek nagy része azonban most is igazi családjaik nélkül, az otthonbeli családjaik körében töltik az ünnepeiket. Köszönet a sok barátnak, támogatónak, akik feleltek a hívó szóra.
Mi változott?
Az én látásom. Tavaly csak azt éreztem, hogy ezek a gyermekek egy otthonban, szüleik nélkül nőnek fel. A szülői szeretet hiányát pedig nem lehet pótolni. Látom a tiszta tekintetekben a bizonytalanságot, a ragaszkodást, a feltétel nélküli szeret hiányát. Ám most, több otthont meglátogatva, már mást is láttam. A gondoskodás mellett nevelői szakértelmet, tudást, a sok energiát, szeretetet. Azt hiszem elmondhatják, legjobb tudásuk szerint nevelik őket. Pótolni nem lehet, ám a lehetőségeikhez képest igyekszenek maximumot adni.
Ha ezt elmondhatnánk magunkról, hogy a lehetőségeinkhez képest legjobbat adjuk, akkor jó érzéssel zárhatjuk az évet.
Leave a reply