Ilyen messzire visszamenve már olyan nehéz előszedni az érzéseimet az eskvüvővel kapcsolatban.
Ez volt nekem az első igazi héber szertartás, melyet fotózhattam. Már nagyon vártam. Nem voltam bajban, hogy esetleg van olyan, ami fontos és nem veszem észre, hiszen nem voltam egyedül, itt Csaba és Kriszta is jelen volt, visualime csapatmunka volt Juli és Kobi esküvőjének vizuális emlékírása. Gyakorlatilag szinte ez volt abban az évben az egyetlen esküvő, ahol úgy fotóztam, hogy két fő fotográfust kértek.
Pedig Kobi nem rajongott azért, hogy fényképezzék. És akkor finoman fogalmaztam. 🙂 Ám rengeteget mosolygott, kedves volt, úgyhogy csak annyit mondtam neki az eljegyzési fotózásunk végén, hogy fogadni mernék vele, az esküvője végén még sajnálni fogja, mikor vasárnap este elkezdjük összepakolni a cuccainkat. Én pedig voltam azon az estén olyan gonosz, hogy rákérdeztem, hogy ‘ugye igazam volt’? 😉
Miért is vagyunk másfél évvel később? A zenéken nagyon elakadtunk. A párosunk Kanadában él, inkább amerikai hangulatú zenéket keresett volna. Számomra viszont a vallás olyan erős vizuális jegyeket hagyott ezen az esküvőn, hogy én mindenképpen szerettem volna zeneileg is abban a vonalban maradni. Végül egy izraelben élő kedves ismerősöm segített, küldött olyan zenéket, melyet a párosunk is szeretett, melyek szövegében is illeszkedtek esküvői anyaghoz.
Azért is furcsa már ilyen messzire visszamenni, mert már ők maguk is más hangulatban vannak. Babát várnak, mmindenórásak.
Azért még emlékszem jól a cipő kalamajkájára, a rengeteg gyerekekre, a finom étkekre, a gyönyörű énekre a kántortól, az áldásokra, a rabbira a motorjával.
Mindig élmény új szertartásrenddel megismerkedni, ez pedig fotográfiailag izgalmas fajta volt.
Valahogy a fekete-fehér világ lett az, amiben számomra ez az esküvő leginkább érvényesült, de természetesen elkészült a színes verzió a páros fotózásból és az esküvőről is.
Babaváró utolsó pillanatok egy esküvős visszatekintéssel:
Leave a reply