Judit&Panos – valóra vált vágyak

Ez egy hosszú mese lesz.
Másfél éve kezdődött. Egy vasárnap délután átnézek a szomszédba, ahol épp a Mamma Miát nézték. Nekem abban a filmben az ének valahogy nem jött át, nem láttam korábban, nem volt türelemem hozzá. Itt is a felénél érkeztem, mentem volna tovább. A szomszédasszony azonban mondta, érdemes belenéznem, az esküvő a végén meseszép. Igaza volt, a dombtetőre ahogyan a naplementében ment fel a menyasszony, utána a fák alatt az esküvő. Hát… Megérte megnéznem.
Következő héten kaptam az ajánlatkérést. Judit&Panos, Görögország, kápolna a tó partján a dombon fent, platánfák alatt a lakodalom.

Oly sok ilyen vonzás van az életemben.
Csak ritkán ilyen döbbenetesen egyértelműek.

Így kerültem július 21-én Agrinio-ba, majd a Limni Trichonida tó partjára.
A külföldi esküvőkben valahogy mindig van egy kis (vagy nagy) megalkuvás. A program rendszeresen újraíródik, van benne valami, amit én beleképzelek, majd nem úgy alakul. Rendre elkövetem azt a hibát, hogy tervezek, képeket látok, nem pedig sodródom. Az élmény mindig nagy, csak magammal kell az alkukat megkötnöm.
Ám ez alkalommal amit beleláttam megtörtént. Megvolt a készülődés (hosszú), a szertartás (mindent 3x ismételtek), a buli (magyar és görög táncokkal), a páros fotózás (hulla fáradtan másfél óra, de megvolt).
Hozzá pedig a nem tervezett plusz történések. A szülinap, a városka bája, a helyiek vidámsága, a tánc és a zene szeretete, a gyerekek mindenfelé, a szalvétadobálás, a pezsgő bontogatása, a vendégszeretet legmagasabb foka, magyar kultúra belekeveredése a görög esküvőbe, az éjszakai evések, a naplemente a tóparton.

Csak jó emlékeim vannak innen.
Nem is tudom melyik jobb érzés, elsőre megélni, vagy most újraélni…
🙂