Nem vagyok benne biztos, hogy a képek jól el tudják mondani, milyen is volt egy igazi dél-indiai hindu esküvő.
Bár előtte átbeszéltük a szertartás menetét, de ebben megegyezett a történet az európai esküvőkkel, nem minden alakul a tervek szerint. Az esküvő előtt az én fejemben is voltak elképzelések, hogyan fogom megörökíteni. Hogy minden apró részletet lefotózok, templomon kívül, templomon belül. Hogy rengeteg portrét készítek a vendégekről, a helyiekről, a templomi szolgáról.
Ehhez a szertartáshoz képest az itthoni szertartások akár milyen gyorsak is, lassúnak tűnhetnek. Mindig történt valami és a valamik nagyon gyorsan váltották egymást. Valamelyik résztvevő sétált, körbejárt, nyakláncot kötött, gyűrűt húzott, megint sétált, meggyújtottak dolgokat, virágot adtak át, szórtak, aláírtak, áldásért mentek. Ezek számomra rejtélyes sorrendben, ám igen sűrűn váltakozva történtek.
Ezt fejelte meg a helyi kollégák lelkes hada, fényképezőgéppel, videóval, fix fényű lámpával, derítőlappal, amatőrökkel kompakt kamerával.
Az, hogy dél volt, kb 40 fok, rengeteg mécses felett, a fix fényű lámpák alatt már csak a ráadás volt. De én nem panaszkodhatom, hiszen Fruzsi a 6 méteres száriban, Jay a hosszú ujjú kabátban fantasztikusan csinálták végig.
A lakodalom pedig a fogadás volt. Jöttek sosem látott unokatestvérek, rokonok rengetegen.
Hogy miért nincsenek gratulációs képek? Vagy miért nincsenek táncos képek? Ez egy igazi tradicionális dél-indiai esküvőn nem szokás, ahol az esküvő a menyasszony befogadásával ér véget.
Szóval fotóztam amit láttam és bíztam benne, hogy sikerül képekben is megjeleníteni azt a színes kavalkádot, amit ott átélhettem.
Leave a reply