Abban az időszakban, amikor ebben az esküvőben jártam, valaki azt mondta nekem, hogy tele vagyok szomorúsággal és ez átjön a képeimen. (Finoman fogalmaztam. ;))
A valóság az, hogy hajlamos vagyok visszatükrözni a környezetem, leképezve a képekben. Nem vagyok vicces, hacsak a páros nem az, igen, szomorú vagyok, ha történet előttem az.
Aztán itt vannak az ilyen esküvők mint ez.
Ahova visszatérni ugyanolyan élmény volt, mint először benne lenni. Mármint nem ugyanabban az esküvőben. Hanem ugyanabban a városban, ugyanabban a családban a vőlegény részéről.
Most volt egy másik ilyen duplázásom, hogy fél év, két fiú testvér nősül ellentétes évszakban. Ez a vőlegény-testvérek első része. Persze minden esküvő más, minden páros egy önálló identitás, de mégis rövid időn belül újra látni sok ismerős arcot ad némi vizuális áthallást. Itt talán azért volt még erősebb, mert másik országban, másik kulturában vagyunk.
Az esküvő maga a következő bejegyzés témája, így most erről írok csak. Egy kicsit szűkre számolta a repjegyet, így gyakorlatilag végigesküvőztük a kolleginával aki elkísért a szűk 4 napot. Ez a film az első két nap. A leánybúcsú és a legénybúcsú egyben, egyik csütörtökön, másik pénteken este. Az pedig, hogy a vőlegény ismét az esküvője előtti napon ünnepelte a születésnapját nem a véletlen műve, talán csak az, hogy ez is pont péntekre esett. 🙂
Szóval így melegítettünk be mi lányok arra a bizonyos téli görög lagzira…
Leave a reply