Próbálok valami sorrendiséget fenntartani a blogomon. Tavaly szeptemberben járok. A holtszezonnak köszönhetően egyszer lesz egy ugrás, sokat fogok közelíteni majd a jelenkorhoz.
Miért érzem Attiláék esküvőjét olyan ezer évvel ezelőttinek? Leginkább azért, mert olyan sokszor találkoztunk azóta, szerintem eltartana egy darabig, ha össze akarnám számolni. Rengeteg intenzív élmény, melyek már szinte elmosták az esküvőjükhöz kapcsolódó érzéseket.
A köztünk levő kapcsolatot már egyszer megírtam itt.
Most csötörtökön a lányom otthon gitározott. Olyan szép volt ahogyan ketten a tanárával ezt a dalt játszották. Akkor valahogy bekattant, hogy ez lesz Évi és Attila zenéje. A téli anyagukhoz az egyik kedvencem adtam. Krisztával küzdöttem, hogy azt használja, köszönet érte, mert sokszor visszajárok abba az anyagba. Mert története van, mert sok minden kellett hozzá, mert fusion. 🙂 Furcsa módon pont a héten írt egy kedves kollegina, hogy belenézett az képeikbe és mennyire tetszenek neki. Így sokkal könyebb egy régi anyagot feldolgozni, ha friss inspirációt kapok hozzá.
Annak idején, mikor Attila felhívott, azt mesélte, először úgy gondolták, hogy nem is hívnak senkit a polgárira. Bemennek és aláírják. Ám az esküvőszervezőjük, Varga Rózsa azt mondta, hogy nem megy így ez, egy esküvőfotósnak bármilyen szűk körben is tervezi polgáriját, csak adjunk valami ünnepi hangulatot. Így a nagy 22-i esküvő előtt, egy bensőséges hangulatú polgárin lehettem velük.
Mostanában sokszor megkeresnek azzal, hogy csak pár képet szeretnék magukról, a szertartás nem lényeges. Valamiért úgy érzik, hogy, a kis esküvőt megörökíteni nem kell. Attiláéknak ezután pár nappal volt az egyházi szertartásuk, fantasztikus lagzival. Mégis, ez a nap is ünnep volt. Pici ünnep, de fontos. Tele kedves jelenetekkel, ölelésekkel, meghatódással, vidámsággal. Nem a létszám adja meg azt, hogy egy nap más lesz mint egy hétköznap. Rajtunk múlik, mit teszünk ünneppé.
Attilában genetikailag van kódolva, hogy az élteti, ha mindenki jól érzi magát körülötte. Az ő esküvőjük volt, de minden női résztvevő kapott csokrot. Majd mindannyian hivatalosak voltunk egy nagyon kellemes ebédre. Negyed óra alatt ősszeházasodtak, utána még fotóztam másik 15 percet, aztán ebédeltünk vagy két órán át. 🙂
Esküvőfotós kolléga esküvőjében fotózni nem könnyű. Itt egy ideális egyensúlyban voltunk. Mivel a nagy napon külföldi fotós volt, én a szertartáson csak a vendégeket fotóztam, nem volt rajtam felelősség. A polgári bemelegítés volt számukra. Voltam tehát picit a fotósuk, teljesen a vendégük. Mindenhol nagyon jól éreztem magam.
Köszönöm, hogy ott lehettem, hogy ott lehettünk, mindkét minőségben.
Leave a reply