Talán, ha két hónappal az esküvője előtt írt Laci… Lehet, hogy még annyi sem volt. Ahogy írtam az előző ezelőtti bejegyzésben, pénteki esküvőt terveztek és az időzónák miatt, még lehetett volna esély, hogy hazaérjek. Ám a járatok indulása miatt, hamar szembesültünk vele, hogy ez nem fog összejönni. Ám Mariann megadta a lehetőséget és hamarosan kaptam a részleteket az esküvőről. Született róluk már egy korábbi bejegyzés. Mert a tánc volt az egyik szerelem nekem ebben az esküvőben, így abból már megszületett egy önálló anyag. Igazából ezeket a képeket nem is kellett javítani, Laci csak a nyersanyagot kérte. Úgyhogy a maradékot az én kedvemre válogattuk, utómunkáztuk. Ha minden igaz, album is lesz belőle. Ha így haladunk, azzal az első házassági évfordulóra leszünk meg. 🙂 Ott tartunk, hogy Kanada, Toronto. Mind a ketten kijöttek értem a reptérre, ami nagyon jó érzés volt. Láttam már képeket Deirdre-ről, de mégis más volt élőben látni a törékenységét, a mosolyát, finom mozdulatait. Lacit pedig régről, az egyik TEF tanfolyamról ismertem. Szóval összeszedtek, elvittek Wendy’s-be, aztán alvás a szállodában. Majd valami furcsa módon szabad nap következett. Augusztus végén már olyan terhelés van, hogy egy-egy szabad nap szinte a lehetetlen kategóriába tartozik… Sétáltam rengeteget, vásároltam, nézelődtem. Csodaszép idő volt.
Az esküvőjük napja is szinte ugyanilyen volt. Semmi rohanás, csendes készülődés, barátnő sminkelt, majd a szülőkhöz át a ruháért, amelyet az örömanya varrt, utolsó simítások a hajon (sógornő), majd öltözés otthon. A szertartás a szomszédos parkban volt, a család énekelt. Esküvői vacsora a lakás melletti teraszon egy nagy sátor alatt, melyet ők béreltek, építettek fel. A tánc, melyet már láthattatok, a torta, majd a csak ültünk a holdfény alatt.
Már minden gépement elraktam, mikor még ott üldögéltünk és beszélgettünk. Az egyik idősebb bácsi a holdat fényképezte. Mondtam neki, hogy az nem olyan egyszerű, mivel nem vagyok természetfotós, nekem sem igazán jön össze, kézzel kompakt géppel meg nagyon meglepne, ha szép kép készülne. Ám tudott erre olyan választ adni, hogy értelmet nyert a próbálkozása. Akkor tudtam meg, hogy az az éjjel a kék hold éjszakája volt. Amikor egy hónapban másodszor is telihold van, az a kék hold éjszakája, nem túl gyakori jelenség. Mondtam neki, hogy szerintem a net tele van kék hold fényképekkel. Erre azt mondta, hogy de az nem ez a kék hold, amely alatt most ő ebben a pillanatban ül. Megállt az idő. Elmosolyodtam, felálltam, visszamentem a gépemért a lakásba és a legjobb tudásom szerint lefotóztam azt a kék holdat, mely alatt, ott akkor együtt ültünk.
Mindig erre fogok gondolni, ha egy helyszínen, sokadszor megyek vissza, miért is kell lefotóznom egy ott mindig megtalálható szépséget, vagy sokadszor ismétlődő jelenetet. Mert annak a párosnak, akkor ott akkor ez egyetlen, megismételhetetlen, saját valóságuk…
Comment
:))) szuper mint mindig… És a „kékholdas” gondolat annyira szép :)!