Kata Boti anyukája. Boti oxigénhiány miatt sérült. Hozzá hasonlóan sokan a Pető Intézetben.
Pár évvel ezelőtt amikor először jártam jótékonyság keretében egy gyerekotthonban, letaglózott. Napokig tépelődtem, sírdogáltam. Utána egy évig csak a gyűjtéses rendezvényeket fotóztam. Nem mentem a másik oldalra, ahol ajándékoztunk. Nem tudtam. Aztán felnőttem, mégértettem. Furcsa dolog ez, hogy gyakorlatilag azon az úton, melyen gyerekként kellett volna végigmenni harmincas éveimben tettem meg.
Az oktatás feladata lenne, hogy ezt beépítse minden gyermek életébe. Hogy figyeljünk a rászorulókra. Hogy úgy kezeljük őket, ahogyan nekik a legjobb.
Ma már egészen más egy-egy ilyen fotózás, jelen esetben videózás.
Élmény menni. Élmény ott lenni. Ebben az intézetben annyi mosoly van. Olyan apróságoknak úgy örülnek. Annyira figyelnek egymásra. Rendkívüli emberek élik ott a napjaikat.
Krisztának mikor mondtam, hogy Kata megkért, mit szólna hozzá, úgy reagált, mintha nyaralni hívtam volna. Jött, lelkes volt, ötletekkel volt tele. Élmény volt forgatni és nekem a végeredményt látni. Kriszta pedig azt mondta, még a vágás minden pillanata is az volt. És nem hiszem, hogy túlzott. 🙂
Bármikor megnézem, nem tudom nem végigmosolyogva. Akárki látta, ugyanezt teszi.
Van az úgy, hogy olyan tisztán kirajzolódnak metszések, melyekben nincs kérdőjel, egyik találkozás hozza a következő pozitívat.
Annak idején Sárához mentem az intézetbe. Sárát megműtötték azóta, gyógyul, egy falu állt mögé. Annak a fotózásnak köszönhetem Katát. Katának a Jótékonysági Esküvő idei támogatottjait, Benit és Fefét.
És most ezt a filmet, az ő szíve hozta ezt össze!
Leave a reply