Már van egy ideje, hogy őt fotóztam. Most, hogy leültem újra megnézni, szinte úgy éreztem mintha csak most lett volna.
Amióta rájöttem, ráéreztem hogyan szeretem a csajokat fotózni rengeteg örömet lelek benne. Imádom az aznapot, látni mi lesz vele utómunka során, amikor összeáll egy slideshow. Már nem kell nézzem a képeket egyenként, tökélesek-e. Egyben adják át, azt ahogyan én látom, itt ezen a napon Alizt.
Ő annyi nőhöz hasonlóan szintén keresgéli önmagát, változik, egyre tudatosabb, ám a kezdetén van még ennek. Nem mélyről jön. Csak valahonnan és tart valahová. Ezen az úton egy kicsit mellészegődtem, élveztem a társaságát, forgattam, beszélgettem vele. Olyan törékeny tünemény, tele játékkal, elmélázó pillanatokkal. Pont olyan mint ami egykor volt. Egy picit balerina, egy picit táncos, egy kislány-művész-nő egyveleg.
Szerettem vele lenni, olyan a lány, mint a bárányfelhők közötti tavaszi napsütés, elő-előbukkan.
Róla még szerintem hallotok majd, látjátok majd. A mi vonalaink időnkét párhuzamossá fognak csúszni, ahogyan tették ezt ezen a délutánon.
2 hozzászólás
A nagyon jónál is jobb, szóval nagyon-nagyon jó, vagyis nagyon-nagyon-nagyon jó 🙂 …no de nem is kell ez fokozni. Egyszerűen perfect. 😉
Asztalizideszépvagy!!!:-)