a víz

Nincs hely a gépemen. Egyiken sem. Ideje takarítani. Ideje menteni, válogatni, törölni.
Így akadtam bele ezekbe a képekbe. Már nagyon régen fotóztam őket.
Egy éve hogy utoljára vittem a kamerát víz alá, ezek a képek pedig már két évesek.

Olyan logikus lenne, hogy egy vízöntő szereti a vizet. No ez nem így van. Vagyis a víz bizonyos formáit szeretem.
A meleget, a tisztát, az átlátszót, amin megcsillan a fény, amin fekszik a végtelen.
No ezt nagyon szeretem.
Ez a víz majdnem tökéletes volt. Amikor ezeket a gyerekeket fotóztam, arra gondoltam, hogy ez milyen egyszerű a tengerhez képest.
Itt nincs áramlat, nem fagytam meg, nem marta a szememet a só, nem kellett sünöket nézni a lábam alatt. Nem kellett izgulni, hogy vajon a felkavart víz szép lesz-e, lesz-e egyetlen éles képem is.
Ráadásul ezek a babák szerették a vizet. Volt egy köztük, akit ha víz alá nyomtak azonnal vigyorgott.

Mostanában sokat gondolkodom, hogy a természet, az elemek közelébe vezet vissza az utam. Talán ezért vettem mély levegőt és válogattam ide le ezeket a képeket. 🙂
A víz és a gyermeki én tisztasága olyan egyszerű és mégis magával ragadó…