Ezt a bejegyzés a címhez illeszkedve egy szállodában születik. Egy másik országban, egy másik utazásban, egy másik esküvő közelében.
Furcsa dolog az, mikor egy szálloda az összekötő elem bizonyos sorozataim között.
Pedig van egy szálloda, amelyik többszörösen köszön vissza ezen az oldalon. Néha csak mint kapcsolódási pont (fotózok valakit, aki itt dolgozik), néha egyik szobájában két óra olyan sorozatot ad, ami később a műtermem megszületését hozta. Néha egy páros sorozatának ad hátteret. Aztán pedig született a video, amely erről és a testvérszállodájáról, de még inkább a benne dolgozókról szólt.
Ezen sorozat menyasszonya a Hotel Parlamentben készülődött, ahol dolgozik is. Isti pedig a Hotel Zichyben. Furcsának tűnhet, hogy egy párost a munkahelyükön keresztül mutatok be. Ám ahogyan nekem is, nekik sem egy munkahely az. Nekem történeteket sző át, nekik az életüket.
A páros sorozatukat azért nem itt fotóztuk már, a legjobból is megárt a sok, meg aztán valahol furcsa lett volna egy teljes sorozatot a munkahelyre álmodni. 🙂 Az ő történetük az utazás, az állandó elválás, majd várakozás, majd együttlétek. Éveken át éltek így. Ezért kerültek a vonatok közé.
Évi az egyik legsírósabb menyasszonyom volt. Mindentől meghatódott. Könnyes volt a szeme a boldogságtól, az érzelmektől, egy szótól, egy öleléstől. Mi fotográfusok pedig nagyon szeretjük, ha valaki nem csak mélyen belül, tőlünk elrejtve éli meg az érzelmeit. Mert ő a könnyeken át is végig mosolygott, soha nem kellett megkérni őket, hogy öleljék meg, nem tudtam a csókokról sem lemaradni. Azt hiszem a rajongás a jó szó, amellyel ők egymás iránt voltak. Szeptemberben nagyon tudunk örülni az ilyennek. Vagyis igazából mindig örülünk az ilyen párosnak. 🙂
Comment
Evi & Isti! Congratulations!! I am very happy for you guys and wish you the best!! Take care and enjoy!! From Argentina…. Federico.