Már megírtam a visualime oldalon, aztán a facebookot is körbejárta. De ez az oldal az én könyvem, ez pedig egy fontos fejezet benne, úgyhogy felrakom ide is. 🙂
Talán kicsit attól aktuális most, ma, hogy benne leszünk a tévében is. 😉 Vagyis ők benne lesznek.
Hónapokkal ezelőtt indult a történet. Az előző bejegyzéshez szinte kapcsolódik, mivel Varga-Kovács Timi (Hungarianweddings.com) keresett meg azzal, hogy jön Magyarországra Lisa&Alex. A média nevezi őket esküvői turistáknak is, bár szerintem ez nem igazán fedi is le, kik is ők valójában. A saját maguk által adott név: 2people1life sokkal inkább illeszkedik. Róluk majd egy következő bejegyzésben mesélünk majd részletesen, ez most magáról a film születéséről szól.
Ott tartottam, hogy Timi elkezdi mesélni, hogy esküvő a Halászbástyán. Majd Varga Tanya, a magyar lagzi. Miközben beszélgetünk a terveiről, valahogy elkanyarodtunk a Balcsi felé, ahol nekem egy műanyag úszó sziget ugrott be. Ahogy lenni szokott, az első ötlet már sehol nem volt, mire a megvalósításig jutottunk. Be kell vallanom, hogy Timi álhatatossága sokat segített, hogy ez a fotózás végül is tényleg megvalósuljon. Valahogy nem láttam, hogy is lesz ez az egész igazán retro. Meg persze közben beborított a szezon sodrása is…
Ám Timi lelkes volt, jöttek az inspirációs telefonos képek, majd a menetrend, szerveződött a bazi nagy magyar lagzi is. Így aztán mikor láttam, tényleg meg fog történni, Lisáék jönnek, mi pedig megyünk a Balatonra elkezdtem komolyan agyalni. Mitől lesz a retro retro? Be kell valljam, mégsem töltöttem éjszakákat álmatlanul forgolódva, hogy kitaláljak valamit. Egy telefon és Timi mellé Kati is beszegődött. Nem kicsit. Kaptam inspirációs board-ot, kellékeket, helyszín ötleteket.
Került a kocsiba a bögrék és a tejkaramella mellé a 70-es évekből napernyő, kempingszék, úszógumi, majd a fotózás napján Timire bociszemekkel rábólintott egy kutyus, hogy ő is velünk akar jönni.
A Balaton pedig őrzi a 70-es éveket. Ott volt a kemping, a kompkikötő, a napraforgótábla sem sokat változott, ahogyan a körhinta is a régi volt. Max hátrafelé fotózni-videózni volt hánytatósabb, mint régen, amikor az ember arra figyelt, amire kell odafent. 
Megérte-e? Egy sokadik sorozatot jegyezni Lisáról és Alexről? Meg. Egy nagyszerű történetnek lettünk mi is részesei. A sok készülődés, agyalás, az aznapban az együttlét, majd a végén az utómunkában is bőven pluszba húzta a történetet. Krisztával együtt jegyzünk már egy téli fusion-t, amely szintén emlékezetes volt. Hát ez is az lesz. Imádom, mikor teljes szabadság van, imádom, mikor egy anyag ilyen egységes lesz úgy, hogy külön utómunkázunk. Bármikor megnézem a filmet, vagy mostantól csak meghallom ezt a számot a ‘csapatban lenni’ élménye jár át. Együtt készülni, együtt lenni aznap, majd utána amikor végleges formába öntjük is többek leszünk, mint ha külön dolgoztunk volna.
Timi nem csak a készülődésben vette ki a részét. Hanem a zene jogának tisztázásában. Pontosan egy olyan feladat, amire én tuti alkalmatlan vagyok, de szerintem Kriszta is ugyanígy érez. Köszönet a rengeteg igenért, amit megkaptunk a felhasználáshoz.
Comment
I LOVE THESE PICS!!