február volt – gondolkodtam – leírtam

Ritkán írok hosszabban, többnyire a képekkel mesélek. Ha elkezded olvasni ne hagyd abba a felénél, mert a lényeg a végén van…

Minden februárban leszek egy évvel idősebb.

Ez az a hónap, amikor legkevesebbet fotózom, tehát kicsit több időm van, hogy rendszerezzem a képeim, talán a gondolataimmal együtt. A napokban láttam egy filmet amiben a blogírás megváltoztatta egy lány életét. Az enyémet a fotózás változtatta meg, de hiszem, hogy ennek a folyamatnak már jó ideje (hihetetlen, hogy már több mint 2 éve) a blog szerves része.

A filmben a lány nem csak a jó dolgokról írt, hanem a nehézségeiről. És nekem ez tetszett. Elgondolkodtatott és adta az ötletét ennek a bejegyzésnek. Hiszen minden alkalommal mikor írok pár sort egy eseményről, egy párról, egy pillanatról, csak a jó dolgokat emelem ki. Ígyekszem mindenben a jót látni, de a szövegeket visszanézve olyan, mintha mindig minden csodálatos lenne. Az egész képet egyben nézve az is, de a részletek árnyaltabbak.

Pár hete egy lány, akinek egy családi eseményét fotóztam érdeklődött, hogy milyen kamerát vegyen, mivel gondolkodik, hogy ezt a szakmát választja. Egy elég hosszú levelet írtam válaszként, melyben leírtam ennek a pályának a nehézségeit.

A fotózást nem lehet kicsit csinálni. Ritka, ha egy hétvégén nem dolgozom. Mondhatjuk, hogy más pedig hétköznapokon ki sem lát a munkából. Lehet, hogy nem jól csinálom, de tény, hogy számomra minden fotózással eltöltött óra kb. 5-6 óra gép előtt töltött munkaórát jelent. Tehát ha hétvégén nagyobb fotózás van, akkor a hétköznapokat biztosan gép előtt töltöm. Szerencsére hétközben is gyakran fotózom. Ehhez jön az e-mailek megválaszolása, találkozók, telefonok, albumok. Nem részletezem, nem érdekes. A lényege, hogy gyakorlatilag minden nap dolgozom, nyaralni sem megyek laptop nélkül. Áprilistól októberig mindezt nagyon fegyelmezett, szigorúan beosztott órákkal, feszített tempóval. Rengeteget nélkülöz a családom, lemaradok közös programokról. Vagy ott vagyok, de előfordul, hogy annyira fáradt vagyok, hogy csak olyan, mintha ott lennék.

A fotózással nem egyszerű technikai kérdések, még súlyosabb anyagi vonzatok is járnak. A fotózásban a fejlődéshez a háttér fejlesztése elengedhetetlen. Ezt sem részletezem. Talán annyit említenék meg róla, hogy komoly kihívás a bevétel/kiadás helyes arányát megtalálni. Illetve, hogy bármennyit is dolgozom, hiú ábránd, hogy a mostani befektetett munka hosszú távon teljesedik majd be. Minden gyorsan változik, hosszú távra próbálok időnként tervezni, de ezt többnyire valamilyen változás teljesen átírja.

Fizikailag is komoly megterhelést jelenthet egy egy munka. Egy hónapja volt, hogy két nap egymás után összesen 33 órát fotóztam. A 3. nap már csak egy rövid fotózásán nem voltam benne biztos, tudok-e egyetlen ‘értelmes’ képet is szerkeszteni. De szezonban is előfordul hogy duplázom, de volt, hogy 10 egymást követő napon át fotóztam. A felszerelésem súlya nem elenyésző, mint ahogyan az a távolság sem, amit megteszek egy-egy munka során.

Mostanra felmerülhetett benned a jogos kérdés, ha ez ennyi nehézséggel jár, miért vállalom? Mert számomra nem a fentiek határozzák meg, hogy mit is jelent nekem a fotózás. Minden szakmának vannak nehézségei, ezek az enyém velejárói. Kihívás, hogy ezeket kezeljem.

Életem álma teljesedett be azzal, hogy fotós lettem. Szerető családban nőttem fel, élek ma is. Korán megtaláltam a társam, két imádnivaló gyermekem van. Tanultam, dolgoztam. De hiányzott valami amitől teljesnek éreztem volna magam. Ezt kaptam meg a fényképezéstől. Minél többet fényképezek annál jobban értékelem, hogy milyen család van mögöttem, hogy milyen szerencsés is vagyok.

Azt hiszem az iskolában mindenkinek megvolt az a feladat, hogy írja le, hogy mi lesz, ha nagy lesz. Amikor a közgázra jártam, huszonpár évesen, kaptunk egy ilyen feladatot. Le kellett írni, hogy hol látjuk magunkat 5 év múlva. A tanárom nem hiszem, hogy értette, mit csinálok a HR menedzser szakon. Az én dolgozatomban az állt, hogy főállású fotós leszek. 5 évvel később kezdő fotós voltam. Most 10 évvel később elmondhatom, hogy a jegyzet, mely egy álomra alapult, megvalósulva felülmúlta az akkori elképzelést.

A fotózás rengeteg történetet mutat meg nekem, különleges emberekkel, sorsokkal találkozom, nyílnak meg előttem. Olyan pillanatoknak, érzelmeknek lehetek részesei, melyeknek általában töredékét élik meg más pályát választottak. Sokszor elgondolkodom azon, hogy vajon mi vonzza felém ezeket az embereket. Hogyan lehetek ilyen szerencsés, hogy ennyien elérnek hozzám, megosztják velem az életüket, gondolataikat, érzelmeiket. Megbíznak bennem, rámbízzák magukat. Nagy felelősség, mely nem nyomaszt, hiszen rengeteg energiát tud adni ahogyan megnyílnak előttem ezek az életek.

A találkozások sok álmomat váltottak valóra, sok mindent mutattak számomra, sokat tanulok belőlük és minden képpel gazdagabb leszek.

Nekem megadatott, hogy megtaláljam önmagam, a teljességet.

Az idézet a weblapomon szinte előre megírta a sorsomat. A szüleim igen jól sikerült házassága esküvői meghívójának idézete ez a Goethe idézet: „…idő állj meg, s ti suhanó percek várjatok!”

Akkor mikor elkezdek fotózni egy kicsit megáll ez az oly gyorsan tovasuhanó idő.