Most már nem hagyom abba, itt a fele az utamnak. Panama és Orlando után Istanbul volt a következő állomás.
Volt ebbe is egy kis munka kódolva, de aztán kikódolódott belőle. Így maradt 5 nap kettesben.
Valamikor régen, mikor kicsik voltak a gyerekek, mindig utaztunk kettesben. Velük is, de kettesben is. Mert a picik nagyon át tudják írni egy házasság képletét és nem mindig tesznek jót egy párkapcsolatnak.
Aztán valahogy a barátok időszaka jött. Faházas, hajós történetek. Közben persze a gyerekek is akkorák lettek, hogy utazni velük már élmény lett. Végül elkezdtek fogyni az évek. Már azt számolgattuk, vajon meddig akarnak még velünk jönni?
Aztán valahogy ezt az Istanbult elénk sodorta az élet, novemberben iskola is van, meg kamaszoknak nem pálya a városjárás. Így aztán sok év után ketten maradtunk egy utazásban. Miután most volt egy jubileumi évfordulónk, ezt nászútnak aposztrofáltuk. 🙂
Szerintem mindenki aki járt ebben a városban szereti. Érdekes a kultúrája, az építészete, egyedi a hangulata. Hatalmas lüktető város, állandó tömeggel, mégis valahogy egyben működik.
A bazárban szinte semmit nem vettünk, mert engem tipikusan az a szituáció nyelt el, hogy minden kellene, de nem érek a végére, hogy átnézzem. Így többnyire az édesség és tea szekcióban merültünk ki.
A hammamról is mindenkinek biztosan van egy élménye, aki kipróbálta. Hát az enyém is az, úgy át lettem csavargatva, dörzsölve, mintha gyerek lennék. 🙂
Egyszer megnézném a nyári kánikulában is majd, a folyóról…
Leave a reply