Már napok óta gondolkodtam rajta, hogy mi legyen az idei első bejegyzés. Minden történet fontos nekem, nyomot hagy rajtam. Edit sorozata egy mélyebb lenyomatot hagyott rajtam.
Már fél éve fotóztam, engedélyem volt, hogy weben kívül megmutassam. Edit nagy örömömre jóváhagyta a blogos megjelenést.
Már évek óta fotózok lányokat studióban. Női fotós vagyok, olyan nyilvánvaló az igény, hogy ilyen képekre vágyó lányok időnként megkeresnek. Hiszem, hogy azok a fotózások lesznek-e igazán jók, ahol úgy érzem, ehhez én kellettem. Ezt más talán nem tudta volna ugyanúgy lefotózni. Ahol érzem a pillanat varázsát.
A studio körülmények között ritkán jönnek össze azok a pillanatok. Ha család, vagy páros van előttem, ha együtt játszanak, beszélgetnek, ölelik egymást összeáll a történetük. Mikor azonban egy lány egyedül áll előttem a műteremben nehezebb. Vakuk, fények, anyagok, fehérneműk, kanapé. Tudom, hogy ez elég kellene legyen. Mégis valahogyan a nő az én fejemben más volt.
Így kerültem szállodába. És valami elindult. Ez volt az első olyan fotózás ami teljes egész lett. Amitől úgy éreztem megtaláltam. Megtaláltam a nőt, azt amit én látok és ahogyan én szeretném, hogy a szeretett férfi lássa.
A programok lehetővé teszik, hogy fekete fehér sorozatokat készítsünk. Azonban fekete-fehérben fotózni más. Másként látok, másként gondolkodom, másként komponálok, mást veszek észre.
Mentem háttérben a képeket színesben, de azt inkább későbbi felhasználásra, hogy megmaradjon az emlék teljességében.
Edit óta tudom, hogy mit fotózzak, amikor egy nő nőként kerül elém. Nem ismertem őt korábban, egy barátnőjét fotóztam, így talált rám. Ott a szállodában találkoztunk először.
Tudom, hogy előny, hogy nőként állok a kamera másik oldalán. Valóban az. Valahol azonban hátrány is. Hiszen amikor rám néznek, nem úgy tekintenek rám, mint egy férfira tekintenének. Érdekes ellentmondás ez, hogy hol előny, hol hátrány a nem kérdése. Valahogy a szálloda adta hangulat sokat old a nőn. Egy idő után már nem rám figyel. Hanem elképzeli azt, ahogyan ezeknek a képeknek örülni fognak…
Ezt a slideshowt sokszor megnéztem már. Amikor elbizonytalanodom magamban, amikor úgy érzem, nem fotózok semmi eredetit, amikor elfáradok és nem tudom, hogy valóban jó felé haladok-e. Ezért kezdem ezzel az anyaggal ezt az évet. Ez a sorozat mutatja meg, ha nyitott maradok, ha keresem azt, ahogyan én azt az adott témát megmutathatom, ha figyelek a jelekre, amelyek visszanézve megmutatták, hogy merre haladjak, végül összeáll az amiről úgy érezhetem, hogy itt én kell álljak a kamera másik oldalán.
6 hozzászólás
nagyon szép, érzéki sorozat. a fusion annyira nem tetszik de a képek…. love 🙂
nekem pont az a mozgókép volt az, amitől Edit igazán életre kelt, a nevetése, a lágy mozdulatai
amikor ezt csináltam azt sem tudtam még, hogy a fusion létezik…
mivel D. Nagy Krisztának tetszett így a szakmai áment is megkapta 🙂
LIKE, LIKE, LIKE!!! (és még szorozd be jó sokkal 🙂 )
Csodálatos érzéki sorozat!
GRATULÁLOK! 🙂
Mellesleg inspiráló hatása is van. 🙂
Csodaszép, nagyon finom sorozat!
gyönyörű anyag, gyönyörű nő! (nekem Anastacia jut eszembe róla) 🙂
gratula, szenzációs!