Egy esküvői nyílt napon leült egy páros elém. Beszélgettünk. Mint ahogyan sok másik párossal. Kértek ajánlatot. Foglalt voltam. Ajánlottam kollégákat, akik szabadok. Végignézték őket. Eddig a történet egy sok közül.
Ám ők visszajöttek.
És átszervezték miattam az esküvőjüket.
Tudom, hogy ha szabad az időpontom, akkor sem kis döntés kimondani, hogy én leszek az esküvőjük megörökítője. Az sem, ha valaki a szabad hétvégéimhez igazodik dátumválasztásban. Ám mély levegőt venni és egy összerakott esküvőt átszervezni miattam még nagyobb súllyal bír. Mindezt úgy, hogy a helyszín, ahol esküvőztünk nem nagyon csinált még pénteki esküvőt. A vőfély nem vállalta a pénteket. Vidéken vagyunk, Füzérkomlón, esküvő sem minden hétvégés történet, ez pedig végképp kívül volt a sztenderdeken. Azt már meg sem mertem kérdezni, a szülők mit szóltak ehhez. Mire odaértem szerencsére mindenki nagyon kedves volt, Judit jó munkát végzett.
Ragaszkodásuk örökre megmarad nekem.
Csak mostanában találkoztam vele. Szerintem az idei egyetlen menyasszony aki szinte azon a héten kapja a képeit, amikor a slideshowját csinálom. Nem sokat segít, ha két munkamániás próbál időpontot egyeztetni :).
Szeretem az egyenruhás esküvőket. Van az egyenruhának valami varázsa. Legalábbis női szemmel látható. Van valami tudatos a férfiakban akik ezt a ruhát hordják. Attilában a tudatosság mellett olyan szeretet, szerelem volt, ami Judit nem egyszer vitt el sírásig aznap. Ami pedig azt hiszem csodálatos. Örömünkben sírni azt jelenti, megéljük a pillanatot. Ők pontosan ezt tették.
Az esküvő előtt pár héttel egy évfordulós, másnak hétköznap délutánt, egy nagyon bensőséges polgárit megörökítettem nekik.
Ebből csak két képet ragadtam ki, amelyet utána fotóztunk, ezek voltak elsőre is a kedvenceim.
Leave a reply