Bubu&Gergő – emlékek írása

Making memories of us – ez a zenéjük címe. Ildi(Bubu) sok nagyon jó zenét küldött át még a fotózás után közvetlenül. Hónapok óta várták a képek, hogy valamelyik hozzájuk rendelődjön. Ahogy visszakerestem, nem volt kérdés melyiket választom.

Bonyolult történet ez az övék. Ez is valahogy úgy van, mint egy nem olyan régen írott bejegyzésem. Talán annyiszor lenne más, amit írok, ahányszor nekiállnék.
Most is sokat gondolkodtam, mi is legyen, mennyire menjek bele mélyen. Az esküvőjükre kértek tőlem ajánlatot, de már foglalt voltam. Hónapokkal később újra megkeresett. Bizonytalanul, nehezen kezdett bele a mondanivalójába. Nem szerette az esküvői képeit. Azért hívott, hogy fotózzam le újra. Kriszta volt az esküvői videósuk, ebbe a történetbe is elkísért, nagy pocakkal, remek energiával. Nagyon hálás vagyok ezért neki.

Itt következik az rész, amit olyan sokféleképpen lehet leírni. Vajon, mennyit kell megosztanom abból, amit azokon az esküvői fotókon láttam. Mihez van jogom és mennyi a felelősségem. Mert azok a képek nem kicsit voltak tele hibával kompozíció, utómunka és adatmentés terén. Nem arról volt szó, hogy nem volt a stílusa összhangban a menyasszony álmaival, hanem arról, hogy az esküvői album a videóból kivágott képekkel volt tele. A fotós weboldala, az átadott képektől fényévekre volt.
Szabad-e erről írnom? Szabad-e erről hallgatnom? Szabad-e még bolygatni egy mostanra már elmúlt, megváltozhatatlan történetet.

Ez az mostani időjárás hasonlatos ahhoz, ami kint fogadott bennünket. Semmi fény, szinte végig szürkület. 11 fok, széllel. Ha itthon lettünk volna, azt mondom, nem fotózunk. Ám Grazban voltunk, ők pedig hónapok óta várták ezt a fotózást. Így fotóztunk hidegben, szélben, sötétben a legjobb tudásom szerint.
Nem tudom, hoztak-e békét a képek számukra, lehet-e pótolni soha el nem készített anyagot. Megpróbáltuk, született egy sorozat, emlékek születtek.